A tiszabökényi Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus plébánia kezdeményezésére, a Tiszaháti Tájmúzeum, a Tiszapéterfalvai kistérség és dr. Dupka György történész, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) elnöke, a Tiszabökényi Római Katolikus Egyházközség Egyháztanácsának világi elnöke szervezésében augusztus 20-án a Tiszaháti Tájmúzeum területén, a 2000-ben felállított, s idén felújított Hármas halom, kettős kereszt emlékműnél megrendezték az ökumenikus liturgiával összekapcsolt I. Tiszaháti Szent István-napot.

Az ünnepség szervezőbizottságának a nevében elsőként Nagyné Szakadáti Rita, a Tiszaháti Tájmúzeum és a Tiszapéterfalvai Képtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Oroszi József, a Tiszapéterfalvai kistérség polgármestere emelkedett szólásra, kifejtve: I. (Szent) István ezer éve irányt mutatott nemzetünknek a kereszténység felé, s nekünk is az általa kijelölt utat kell követnünk, hogy ezer év múlva is fennmaradjunk. Beke András Mihály beregszászi magyar első beosztott konzul méltatta első királyunk érdemeit, emellett pedig szólt arról a szellemi magyar honról, melybe nemzetünk minden tagja beletartozik.

Dr. Zubánics László történész, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) elnöke így emlékezett:

„Hinnünk kell abban, hogy amit és ahogy teszünk, az a legjobb, amit tehetünk, a döntéseink az adott helyzetben a legmegfelelőbbek. Hinnünk kell önmagunkban és a feladatban, melynek végrehajtására kijelöltek. István király hitt Istenben, de még jobban hitt abban, hogy a magyarok letelepítése, az európai normákhoz való idomulás a magyarság egyetlen lehetséges útja, ami megmenti a pusztulástól. István kiszámítható, kemény és következetes uralkodó volt. Könyörtelen, de igazságos.

Első uralkodónk jelleméről Imre herceghez szóló intelmei árulkodnak leginkább: „azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét”.

Mit is ünneplünk augusztus 20-án? Államalapító Szent István király ünnepét, Magyarország nemzeti és állami ünnepnapját, egyben az új kenyér megáldását. Azonban ez a nap sokkal több ennél – a „keresztény magyar állam megalapításának és ezer éves folytonosságának emléknapja is” egyben. Az ünnepnap több átalakuláson, változáson is átment az évezred folyamán. Minden kor a maga szemlélete, felfogása szerint értelmezte. Az alap, hogy István király még életében állami ünneppé emelte Nagyboldogasszony napját. Igaz, ez augusztus 15-e volt, de I. László királyunk 20-ára helyezte át. Ezen a napon emelte ugyanis oltárra István király mumifikálódott jobb kezét, a Szent jobbot.

A számtalan, különböző érdekek mozgatta behatásoktól éppen olyan színes lett Szent István napja, mint amilyenek mi magunk is vagyunk, amilyen sokféle Magyarország társadalma. Ezért van az, hogy ebben az ünnepben mindenki megtalálja a közös nevezőt: az államalapító I. Istvánt. A keresztény kapcsolódást, a szentté avatást, a világi ünnepet, az aratóünnepből kikerekedett új kenyér ünnepét. Felemelő érzés kimondani, hogy ma pontosan ugyanazt ünnepeljük, mint eleink ezer évvel ezelőtt, Árpád-házi királyaink korában.

Ha dióhéjban szeretnénk összefoglalni Szent István életét, azt mondhatnánk róla, hogy nem harcos, hanem sokkal inkább alkotó, építő uralkodó volt. Szent István példája és azóta eltelt ezer év tapasztalata mondatja velünk: sohasem volt könnyű egy vezető sorsa. Egy király, egy államfő, egy miniszter vagy akár egy polgármester sem találkozott még mindenki egyetértésével és megbecsülésével. Viszont csak azok maradtak meg pozitív fényben az emberiség emlékezetében, akik megértették, hogy nem legyőzni, hanem inkább párbeszéd révén meggyőzni kellene a másképp gondolkodókat. (…) Aki pedig nem érti meg, hogy egy közösség irányításának nem holmi kiváltságok, előjogok és előnyök hajhászásáról, hanem sokkal inkább a felelősség vállalásáról kell szólnia, annak nincs keresnivalója a közéletben. Széchenyi szerint a vezető felelőssége: „Sokat tenni, s keveset látszani, előállni, s mégis másnak engedni az elsőséget; legtöbbet áldozni, s legkisebb köszönetet se várni; szívben hordani a honért buzgó vért, s ne csak ajkon pengetni a hiú szót!”

Számunkra, a mai magyarság számára sorsdöntő volt Szent István felismerése: ha ezen a földön a magyarság gyökeret akar verni, a kereszténység lehet az egyetlen út a számára. Ezt az eszmét határozottan, szilárd és erőskezű törvénykezéssel vitte sikerre, s ennek bizonyítéka, hogy mi most itt állhatunk. Egész történelmünk során egyedül a kereszténységgel kötöttünk olyan szövetséget, amely fennállását ezer év múltán is méltán ünnepelhetjük. (…) Dolgunk, hogy amit a keresztény magyarság felépített, megőrizzük, megvédjük, és úgy építsük tovább, hogy az a minket váltó nemzedékek munkájához is szilárd alapot teremtsen.

Ez a szilárd alap pedig továbbra a keresztény hit kell, hogy legyen. Hitre van szükség, Krisztusban gyökerező hitre! Áldássá kellene lenni, s ezt az ígéretet kellene beteljesíteni! A hívők Krisztusban, az ő tanításaiban találják meg azt az erős hitet, mely előre visz, akik pedig nem hiszik az Istent, a történelem tanulságaiban, fordulatainak elemzésében fedezhetik fel a logikát, mely a társadalom, a közösség építésének, építkezésének a záloga, egyben iránymutatója.

Szent István mának szóló legfőbb üzenete a hit: az önmagába, a feladata iránti elhivatottságába és a teljesítés iránti elkötelezettségbe vetett rendíthetetlen hite. Ez követendő példa a számunkra is.

Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, megyei tanácsi képviselő elmondta: minden ember életében vannak válaszutak, amikor dönteni kell. István királyéban is voltak, s a miénkben is vannak, például az, hogy kivándorolunk vagy a szülőföldünkön akarunk boldogulni. Az ukrán nacionalisták elvárásai szerint, aki marad, asszimilálódik, akinek pedig nem tetszik az ukránosítás, az elmehet innen. De nekünk vannak nemzetiségi jogaink, és azokról nem mondunk le – jelentette ki a felszólaló.

Szabó Palócz Attila vajdasági író, költő, a Független Vajdasági Értelmiségiek Szövetsége (FüVÉSZ) Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy István király nemcsak államalapító volt, hanem álomalapító is. Az volt az álma, hogy a magyarság fennmaradjon, mi pedig úgy teljesíthetjük ki a nagy uralkodó álmát, hogy nem hagyjuk el szülőföldünket. Dr. Dupka György visszatekintett I. (Szent) István korába, amikor az államalapító parancsba adta: tíz-tíz falu építsen egy templomot, és vasárnaponként ott gyűljenek egybe az adott községek lakói. A Tiszaháton pedig éppen Tiszabökényben épült fel azon tíz helység közös temploma, melyek közül hármat elsodortak a történelem viharai, a többi viszont ma is „él”. Majd a múltból áttérve a jelenbe arra hívta fel a figyelmet, hogy nekünk, kárpátaljai magyaroknak egymást segítve össze kell tartanunk, hogy megmaradjunk.

Ezt követően ökumenikus liturgiát tartott Hunyadi Attila tiszapéterfalvai és tiszabökényi református lelkész, máramaros-ugocsai esperes és Weinrauch Márió atya, a tiszabökényi Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus plébánia kormányzója. Az új kenyér ünnepe alkalmából megáldották/megszentelték az új kenyeret, Weinrauch Márió emellett a most felújított Hármas halom, kettős kereszt emlékművet is megszentelte. Végezetül a megjelent díszvendégek megkoszorúzták az emlékművet, s ők, illetve a kistérséghez tartozó 16 község képviselői – együvé tartozásukat jelezve – egy-egy kis zsák földet szórtak az emlékmű hármas halmára. Az ünnepséget még felemelőbbé tette a helybeli Tisza Csillag Kórus fellépése, mely az alkalomhoz illő egyházi énekeket és hazafias dalokat adott elő.

Lajos Mihály