Életének 87. évében elhunyt Zsoffcsák Zoltán kiváló ungvári pedagógus, egykori iskolaigazgató, Ungvár díszpolgára. Az ungvári magyarság körében is jól ismert Zsoffcsák Zoltán 1934-ben született Szerednyén. Tanulmányait a Lembergi Pedagógiai Főiskolán (ma Ivan Franko Nemzeti Egyetem) folytatta, ahol fizika tanári diplomát szerzett, majd az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolát is elvégezte. 60 évet áldozott a pedagógusi pályának, 1990-től 2010-ig az Ungvári 2. Számú Középiskola igazgatója. 1994-ben, első ukrajnai intézményként itt integrálták az óvodai nevelést az iskolai képzéssel, valamint speciális zenei oktatás is folyt itt. Négyszer választották meg az Ungvári Városi Tanács képviselőjévé, 2007-ben megkapta a megyeszékhely díszpolgári címét. Az Ung-vidéki Magyar Szövetség elnökségi tagja és az UMDSZ ungvári városi szervezetének egyik alapító tagja.
Pályafutását Szerednyén kezdte, majd 1960-ban Ungvárra, a Dombalja (Pidhirna) utcai iskolába került, s neki szentelte élete nagy részét. Évek során át nagyszerűen összehangolta a fizika, a matematika, az ének, a zene oktatását, majd később a figyelmét az utóbbira összpontosította. A szakma is elismerte magas szintű teljesítményét, hiszen a közoktatás jelese, módszerész és érdemes tanító is lett, munkásságát több kitüntető oklevéllel ismerték el.
Zsoffcsák Zoltán nemcsak tanított, de publikál is. Módszertani kiadványok tucatjainak volt a szerzője vagy társszerzője, ének- és zeneoktatási programok összeállítója. Többek között 1990-ben jelent meg a Kísérleti zeneoktatás a magyar tannyelvű iskolák 1–4. osztályaiban című könyve. Kandidátusi disszertációját a Magyar zenei elemek bevezetése és alkalmazása Ukrajna iskoláiban címmel írta meg. Ő volt az, aki az ukrán tantervhez adaptálva először alkalmazta a Kodály-módszert. Azonban saját bevallása szerint sosem volt elégedett önmagával, mindig kereste az újat. Az újra való törekvése pedagógusi munkájának már a legelején is megmutatkozott. Látta, tapasztalta, hogy a heti egyszeri énekórák vajmi keveset nyújtanak, a tanulók zenei műveltségéről pedig beszélni sem lehet. Ezért határozta el, hogy pótfoglalkozásokon, szakkörökön az általa alakított iskolai kórus próbáin részesíti behatóbb zenei nevelésben a gyerekeket. Csakhogy ennek az oktatási módnak is volt egy hibája, amit igen hamar észrevett. Minden igyekezete ellenére a tanulók nagy része kimaradt ebből az iskolán kívüli munkából. Kereste hát a megoldást, a kiutat, amit hamarosan meg is talált. Miután áttanulmányozta a zenei neveléssel kapcsolatos hazai és külföldi irodalmat, számos tanfolyamon vett részt, többek között Magyarországon. 1975-ben az Ukrán SZSZK Felső- és Középfokú Oktatási Minisztériumától engedélyt kért arra, hogy kísérletképpen nyissanak olyan osztályokat, amelyek a kötelező diszciplínákon túl elmélyülten foglalkoznak a zenei, tánc- és énekismeretek elsajátításával. A kísérletből később meghonosodott gyakorlat lett. A tanulók a tanulás egész ideje alatt zenei nevelést kaptak, minden diák énekelt, vagy játszott valamilyen hangszeren. Majdnem minden osztályban kórus működött. Egyedül az ungvári iskola dicsekedhetett azzal, hogy a népi zenekaron kívül fúvószenekara is volt.
Zsoffcsák Zoltánnak és a tanintézménynek mégis a legnagyobb büszkesége a 60 tagú Havasigyopár énekkar volt, amely Mozart, Händel, Rahmanyinov, Csajkovszkij, Márton István, Szokolay Sándor műveit szólaltatta meg, illetve népdalfeldolgozásokat adott elő magas színvonalon. A kórus 1963 óta számos országos és nemzetközi sikert tudhatott a magáénak. A Moszkvában megrendezett nemzetközi zenei gyermekfesztiválon harmadik helyezést nyertek, a székesfehérvári Alba Regia Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválon, a természetes és színes éneklésért, a Márton István műveinek értékes, szép tolmácsolásáért a kórus különdíjat kapott. A karnagy pedig elnyerte a legjobb kórusvezető címet és az ezzel járó díjat. Az énekkar 1993-ban a II. összukrajnai Leontovics kórusversenyen második helyezést szerzett, a debreceni általános iskolák művészeti szemléjén pedig arányminősítést ért el. Bemutatkozott a kórus Ungvár valamennyi templomában, és énekelt a Kremlben, a moszkvai Nagy Színházban, az Ukrán Nemzeti Operában, a budapesti Mátyás templomban, az Országházban is.
Az iskolában Zsoffcsák Zoltánnak köszönhetően kiemelt gondot fordítottak a népművészet, a népi hagyományok megismertetésére is. Az Ungvári 2. Számú Középiskola Kárpátalja iskolatörténetében egyedi helyet foglal el, mivel egyedi volt abban, hogy a tanintézet falai között nyolc stúdiószínház, hat hangszeres együttes és művészeti kisakadémia működik.
Tanári krédójáról így vallott: „Mindig olyan iskoláról álmodoztam, ahol harmonikusan fejlődhet a gyerekek egyénisége. Az iskola működésének három alapelve van. Az első, amire nagy hangsúlyt fektetünk, a művészet, melyben különös helyet kap a zene, a klasszikus és népzene egyaránt. Második a természet, amely mélyen áthatja életünket. A harmadik a kreativitás, az alkotás, amelyre tanulóinkat sarkalljuk. A hatékonyság érdekében mindezt már korai gyermekkorban elkezdjük…” A szakmai és emberi elismerések közül inkább az utóbbiakat értékelte. Erről egy interjú során így beszélt: „Egyszóval: nincs okom panaszra. És mégis, tudja, mire vagyok a legbüszkébb? Arra, hogy a gyerekek szeretnek”.
Most ez a nagyszerű pedagógus és ember hagyott itt bennünket… Pótolhatatlan űrt hagyott maga után! Nyugodjon békében!
In memoriam Zsoffcsák Zoltán
