Emléktáblát avattak a nemzeti összetartozás napján Beregszászban

„Magyar, a múltadat féltve ápold a jelen küzdelmeiben, hogy a jövőd is megmaradjon” – emléktábla-avatással egybekötött megemlékezést tartottak Beregszászban június 4-én. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából az eseményt a Beregszászért Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) szervezte meg az Európa-Magyar Ház udvarán.

A Magyar Országgyűlés a 2010-es XLV. törvényben június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. A törvény kimondja, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Dr. Zubánics László, a KMMI és az UMDSZ elnöke köszöntőbeszédében elmondta, hogy június 4-én „még elevenebben él bennünk a nemzetet sújtó tragikus döntés, de arra is lehetőséget nyújt, hogy tanúságot tegyen a magyarság összetartozása mellett, valamint bemutassa a határokon átívelő kulturális gyökereket, a közös nyelv és nemzeti érzés egységét”. Hangsúlyozta, hogy a szomorú múltra emlékezünk ugyan, de ez az emlékezés az, ami „erősíti a világ magyarságának határokon átívelő összetartozását is”.

A megemlékezésen Kovács Abigél, a BorzsaVári Együttes szólistája egy tyukodi népdalt adott elő.

Ünnepi beszédében Juhász Gyula Trianon c. versét idézte dr. Erdei Péter, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja. A konzul ennek kapcsán elmondta, hogy emlékezni nem csupán szükséges, hanem kell is, ugyanakkor „beszélni is kell arról, hogy 101 évvel ezelőtt mi történt, hiszen ez a tragédia a magyarság történetének egyik legnagyobb tragédiája”, mivel ezek az események a mi életünket is meghatározzák. Kiemelte, hogy határoktól függetlenül a magyarság ma is összetart.

A Kárpátalja Szövetség nevében dr. Seremet Sándor, a szövetség főtitkára osztotta meg gondolatait. Elmondta, hogy a magyarság egy olyan tragédia után tudott talpra állni, amely után nagyon sok nép nem tudott volna megmaradni. Kifejtette: a szomszédos országokban kialakult körülmények nem kedveztek az elszakított magyarság megmaradásának, de a nemzet az akadályok fölött hidakat épített fel, amelyek a mai napig állnak, és a kapcsolatok épülésével fejlődnek.

Csobolya József, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumának tagja kifejtette, hogy a magyarság több tragédiát is elszenvedett. „Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán” – idézte a Szózatot. Elmondta, hogy az emléknap alkalmából fel fognak lobbanni az összetartozás lángjai Kárpát-medence-szerte, Kárpátalján szimbolikusan 20 óra 21 perckor. Csobolya József Kárpátalja című versét is elszavalta.

A Beregszászért Alapítvány kuratóriuma elnökének, Dalmay Árpádnak a szavait Csobolya József tolmácsolta. Dalmay Árpád a távolból örömét fejezte ki aziránt, hogy egy újabb magyar emléktáblát avatnak fel a Vérke-parti városban.

Az emléktáblát dr. Erdei Péter és Csobolya József leplezték le.

 

Forrás: Szabó Kata, Kárpátalja.ma

„Amint legyőzzük az oroszokat, visszamegyek tanítani!”

Egyik kezében tankönyv, a másikban gépkarabély: a lövészárokból tart előadásokat Fegyir Sándor, az Ungvári Egyetem turisztikai és helytörténeti szakértője. A magyar származású tanár szerint most ugyanazok a „vademberek” veszélyeztetik Ukrajna és a civilizált világ létét, akik 1956-ban leverték a magyar forradalmat. A forradalmat, melyben felmenői is harcoltak az orosz megszállók ellen. Interjúalanyunk ugyanakkor számos kérdésünkre családja és katonatársai védelmében nem válaszolhatott.

Novák Katalin: Magyarország és a magyar emberek csak a békére vágynak

Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk – mondta Novák Katalin a Facebook-oldalán hétfőtől, május 30-tol elérhető videóban, a köztársasági elnök üzenete az ukrán tv-csatorna adománygyűjtő műsorában hangzott el…