A héten háromnapos munkalátogatás keretében Kárpátalján tartózkodik Olena Bogdan, az Ukrajnai etnopolitikai és lelkiismereti szabadság kérdéseivel foglalkozó állami szolgálat vezetője, aki a szolgálat népes küldöttségével Kárpátaljával, illetve az itt élő nemzetiségek mindennapjaival, megoldásra váró problémáival ismerkedik. A munkalátogatás keretében meglátogatták az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézetét, ahol a kárpátaljai magyar felsőoktatás helyzetéről tájékozódtak. A délutáni órákban az Ungvári Magyar Házban az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) képviselétében dr. Zubánics László elnök és dr. Tóth Mihály tiszteletbeli elnök fogadta a vendégeket, s adtak közel kétórás tájékoztatást arról, hogyan látják a kisebbségi (ezen belül a magyar) jogérvényesítés helyzetét Ukrajnában, milyen módon lehetne orvosolni az elmúlt években felhalmozódott kölcsönös sérelmeket (kisebbségi jogok, oktatás, nyelvhasználat), milyen megoldások lehetnek az ukrán-magyar államközi kapcsolatok normalizásában. Az UMDSZ vezetői mindezen felvetések/javaslatok “továbbgondolása” érdekében számos írásos anyagot is átnyújtottak, többek között az elmúlt időszakban elfogadott őshonos népekről szóló törvénnyel, az alkotmánybírósági határozattal, vagy az előkészületben lévő kisebbségi törvénytervezettel kapcsolatban. Mivel minden felmerült kérdést részletekbe menően nem sikerült végigbeszélni, a felek megállapodtak abban, hogy a közeljövőben online-konferencia keretében ezekre ismételten visszatérnek. Olena Bogdan tájékoztatott az ukrán-magyar kisebbségi vegyes bizottság előkészületi munkálatairól, amely meglátása szerint jelentős előrelépés lehet az ukrán-magyar államközi kapcsolatok normalizálódása terén. A küldöttség holnap a KMKSZ vezetőivel is találkozik, felkeresik a történelmi egyházak vezetőit, illetve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát is.
Gratulálunk magyar barátainknak az államalapítás ünnepe alkalmából (Szent István napja).
Több ezer ember életét követelte Magyarországon és Ukrajnában is az orosz agresszió, akik népük szabadságáért haltak meg.