Ukrajna Alkotmányának Napja

Negyed évszázaddal ezelőtt Ukrajna parlamentje elfogadta az ország Alkotmányát. Mivel időközben felnőtt egy egész olyan nemzedék, amely nem volt aktív részese ezeknek a folyamatoknak, ezért az évforduló kapcsán úgy véljük, aktuális felidézni az ide vezető út fontos állomásait. Ehhez Fedinec Csilla-Halász Iván-Tóth Mihály: A független Ukrajna – államépítés, alkotmányozás és elsüllyesztett kincsek. (Budapest, MTA TK, Kalligram Kiadó, 2016.) című munkája adott tudományos támpontot.

De lássuk, hogyan is zajlottak az ukrajnai alkotmányozási folyamatok?

1991. augusztus 24-én az Ukrán SZSZK Legfelsőbb Tanácsa elfogadta Ukrajna Függetlenségi Nyilatkozatát. A dokumentum elfogadása és az azt megerősítő referendum időpontja között két további alkotmány-módosító törvény is életbe lépett, melyek a demokratikus rendszerváltás alapelveit, annak intézményrendszerét szabályozták.

Az 1991 és 1995 közötti időszakban újabb tizenöt törvénnyel módosították az 1978-as szovjet-ukrán Alkotmányt. A folyamat egy, a korszerű demokratikus alkotmányokkal szemben támasztott feltételeknek alapvetően megfelelőszöveget eredményezett. Az 1991–1995 közötti periódus a „háromaktusos” korszak, mivel a Szuverenitási Deklarációt (1990), a Függetlenségi Nyilatkozatot (1991), és a többszörösen módosított Alkotmányt egyaránt jogforrásként alkalmazták. E három okmány közös lényege, hogy véglegesen rögzítették Ukrajna közjogi és nemzetközi jogi státuszát. Többé nem volt vita tárgya az állam függetlensége, ám szinte minden egyéb kérdés nagyon is. Az 1978-as szovjet-ukrán Alkotmány módosításaival párhuzamosan az országban permanensen folyt az alkotmányozás. A parlament által felállított alkotmányozó bizottság 1992. január végére elkészült az új Alkotmány tervezetével, melyet heves plenáris vita után a parlament „össznépi megvitatásra” bocsájtott. Ebben közel 200 ezer állampolgár, száznál több társadalmi szervezet, s több mint 200 vállalati kollektíva vett részt – összesen több mint 37 ezer módosítást és észrevételt fogalmazva meg. A vitába külföldi szakértőket is bevontak.

A „megvitatás” eredményeként jelentősen módosított szövegtervezet 1993 májusában került a parlament elé. Az 1994 tavaszán, illetve nyarán megtartott parlamenti és elnökválasztás után kialakult két hatalmi centrumban (az államelnök és hivatala, valamint a parlament elnöke és a parlamenti többség) két, a hatalom gyakorlása szempontjából alapvetően eltérő koncepció alapján indult újra az alkotmányozás. Az ellentétek a hatalomgyakorlás két kérdésében csúcsosodtak ki: 1. az elnökszéles jogkörei (prezidenciális köztársaság) vagy a parlamentáris berendezkedés, 2. a választott önkormányzatok vagy a központi végrehajtó hatalom által kinevezett helyi közigazgatási vezetők erősítésének dilemmái. Ez utóbbi, mint az elkerülhetetlen reformok véghezviteléhez elengedhetetlen hatalmi vertikum kiépítése körítéssel lett „elmagyarázva” a polgároknak. A fergeteges gyorsasággal kialakuló újgazdag réteg (mely akkor még többnyire a parlament falain kívül politizált) támogatásának köszönhetően egyre nagyobb médiabefolyással rendelkező államelnöki propaganda ezt a küzdelmet úgy tálalta,hogy a progresszív reformpárti államelnök (Leonyid Kucsma) és a retrográd, posztbolsevik parlament áll szemben egymással. Az elnök és környezete egyre kevésbé válogatott az eszközökben, lerakva az egyre mélyebb gyökereket verő politikai szubkultúra alapjait. 1995 tavaszán Kucsma megnyerte az első nagy csatát. Mivel „Nagy Alkotmány” elfogadását a parlamenti erőviszonyok nem tették lehetővé, ezért, a parlamenti procedúrát figyelmen kívül hagyva, „aláírásos” szavazással – a 240 aláírást (a lehetséges szavatok körülbelül felét) begyűjtve lett elfogadva 1995. május 18-ánaz államhatalomról és a helyi önkormányzatiságról szóló törvény.

Az alkotmányozás folyamatának újabb fejezete vette kezdetét 1995. június 8-án, amikor a jogrendszer teljes szétesésének elkerülése érdekében az államelnök és a parlament alkotmányos megállapodást kötött. Ez volt az ún. Alkotmányos Szerződés („Kis Alkotmány”). Az okmány teljes megnevezése: „az új alkotmány elfogadásának idejéig szóló alkotmányos szerződés a parlament és Ukrajna elnöke között az államhatalom és a helyi önkormányzatok szerveződésének és működésének alapelveiről Ukrajnában”. Ezt a dokumentumot sem sikerült alkotmányos (kétharmados) többséggel megszavazni, de kerülve a konfrontációt, szerződés formájában Olekszandr Moroz házelnök, és mintegy 170 képviselő aláírta, ily módon legalább utólagosan legitimálva az államelnök által már átszervezett államigazgatást és helyi közigazgatást.

A „Kis Alkotmány” elfogadása utáni év az új alkotmányszöveg szerkesztésének és az e körüli politikai csatározásoknak az időszaka volt. A parlament és az államelnök által felállított alkotmányt előkészítő bizottság által előterjesztett szöveget a parlament 1996 márciusában elvetette.

1996. június 4-én a parlament első olvasatban elfogadta a parlamenti bizottság által elkészített szövegtervezetet. Az államelnök sem tétlenkedett, június 26-án tévébeszédben jelentette be, hogy szeptember 25-ére népszavazást ír ki az Alkotmány elfogadására. A referendumnak az lett volna a célja, hogy a nép véleményt mondjon a parlament által elutasított szövegről. Az államelnöknek ez a döntése azonban váratlanul érte még az elnököt támogató képviselők jelentős részét is, és parlamenten belüli, politikai irányultságtól független konszolidációt idézett elő. Június 27-én 17 óra 30 perckor 362 képviselő jelenlétében kezdetét vette a parlament plenáris ülése azzal a céllal, hogy végeredményben igent mondjanak az Alkotmányra. A zárószavazásra másnap reggel, 9 óra 23 perckor kerül sor, mikor is 338 képviselő igen, 18 nem szavazatával és 5 képviselő tartózkodása mellett a testület megszavazta az Alkotmány szövegét.

Ezen a napon – mely azóta Ukrajnában piros betűs ünnep, az Alkotmány Napja – megtörtént a korszerű ukrán állam alkotmányos megerősítése. Az 1996-os Alkotmány preambulumból, és 14 fejezetben strukturált 159 cikkből épül fel. A 15. fejezet az átmeneti rendelkezéseket tartalmazza. A preambulum szerint az alkotmányozás „az Ukrán Nép Ukrajna minden nemzetiségű állampolgára nevében történik”.

A 25 évvel ezelőtt elfogadott alkotmány többek között igen széles jogokat biztosított a nemzeti kisebbségek számára, amelyekre ma is gyakran hivatkozunk. Éppen ezért Ukrajna Alkotmánya számunkra, nemzeti kisebbségek számára is fontos dokumentum, amelynek megszületésére, annak körülményeire fontos emlékeznünk!