Ukrajnában az utóbbi napokban-hetekben számos fontos esemény történt a nemzeti és nyelvi kisebbségekkel kapcsolatos jogalkotás, jogalkalmazás és jogértelmezés területein. Többek között, július 1-én a Legfelső Tanács elfogadta Az őshonos népekről szóló törvényt, az Alkotmánybíróság július 14-én döntést hozott Az ukrán, mint államnyelv  funkcionálásának biztosításáról szóló törvény (Államnyelvtörvény) alkotmányosságát vitató képviselői beadvánnyal kapcsolatosan, július 16-án érvénybe léptek a jogszabály, az ukrán nyelvnek a közélet számos területén való kizárólagosságát biztosító előírásai. Ugyanakkor a Legfelső Tanács Emberjogi, Doneck és Luhanszk megye, Krím Autonóm Köztársaság és Szevasztopol város deokkupációja és reintegrációja, nemzeti kisebbségek és nemzetiségek közötti viszonyok kérdésinek állandó bizottsága (emberijogi és kisebbségi bizottság) kereteiben folytatódott Ukrajna nemzeti kisebbségeiről szóló törvénye új szövegének megalkotása, vitája. Az utóbbi napok fejleményeiről, annak várható hatásairól dr. Tóth Mihály alkotmányjogásszal, az UMDSZ tiszteletbeli elnökével, egykori parlamenti képviselővel beszélgettünk.

– A Legfelső Tanács július 1-jei rendkívüli ülésén elfogadta az Ukrajna őshonos népeiről szóló törvényt. A jogszabályból kimaradtak a magyarok. Hogyan érinti az ukrajnai magyar kisebbséget, milyen jogoktól esnek el ezzel a kárpátaljai magyarok?

– Igen, e törvény elfogadása rendkívüli ülés keretében és rendhagyó módon történt. A törvény tervezetét beterjesztő államelnök sürgősségi eljárást szorgalmazó kérésének megfelelően rendkívüli ülésen, és rendhagyó módon, érdemi vita nélkül, szinte közfelkiáltással, ellenszavazat nélkül, 325 támogató szavazattal hagyták jóvá. Egy korábbi cikk keretében már volt lehetőségem elemezni e jogszabály (változtatás nélkül elfogadott) tervezetét, melyben kérdésként merült fel, hogy az őshonosnak elfogadott népeknek (nemzeti kisebbségek) juttatott jogok nem jelentik-e a többi kisebbség jogfosztását? Az akkor még szónokinak tűnő kérdésre a gyakorlati-prózai választ Ukrajna Alkotmánybírósága adta meg folyó év július 14-én, Az ukrán, mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról szóló törvény (Államnyelvtörvény) alkotmányosságát vitató képviselői beadvánnyal kapcsolatos № 1-р/2021 döntésében. Az AB nevezett okmányban, azzal együtt, hogy az Államnyelvtörvényt teljes egészében az Alkotmánynak megfelelőnek minősítette, megalapozandó e döntését, többek között megállapította:

– Ukrajna az ukrán etnikai nemzet (náció) állama (8.old. utolsó bekezd.);

– Ukrajnában az ukrán náció nem csak az államnak nevet (titulust) adó, de az egyetlen államalkotó (államépítő) nemzet is (9.old 1 bekezd.);

– az ország állampolgárai államalkotó (államépítő) nemzetre és nemzeti kisebbségekre osztódnak, melyek közötti viszony egymás értékeinek kölcsönös elismerésén alapulnak. Ugyanakkor az államnyelv és a nemzeti kisebbségek nyelvei nem egyenlőek sem jogállásuk, sem funkciójuk tekintetében. Az államnak kell biztosítani az egyenlő jogot az államnyelv elsajátítására, mind az államnak nevet adó náció, mind a kisebbségekhez tartozó személyek részére (12. old. 4.2. pont);

– egy személynek (még inkább egy csoportnak) az egységes társadalomból saját identitásának teréből való kiválása veszélyezteti az ukrán társadalom egységét (13. old. 4.2. pont);

– az oktatási rendszer keretében más nyelveken való oktatás csak oly mértékben valósítható meg, mely nem ártalmas az államnyelv elsajátítására, illetve az államnyelven való oktatásban való részesülésre (14. old. 4.4. pont);

– a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek nyelvi jogainak biztosítása nem történhet az államnyelv tanulásának, és annak gyakorlati alkalmazásának kárára a nyilvános (társadalmi) élet minden részlegén Ukrajna egész területén (14-15. old. 4.6. pont);

– olyan kétnyelvű rendszer alkalmazása a publikus térben, melyben az ukrán nyelv keveredik bármilyen más nyelvvel, nem felel meg az ukrán, mint egyetlen államnyelv alkotmányos jogállásának (16. old. 4.10. pont);

– a nemzetközi jog, többek között a Keretegyezmény és a Nyelvi Charta tág mérlegelési teret (wide margin of appreciation) adnak az államoknak arra, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása terén saját modelljeiket kialakítsák (36-37. old. 13.1. pont).

Továbbá, az AB megállapítja, hogy az oktatási rendszerre a szegregáció volt jellemző azokban az esetekben is, mikor a nemzeti kisebbségek nyelve volt az oktatás egyetlen nyelve. Ennek következtében aszimmetrikus helyzet alakult ki a nyelvismeretben. Ezt a nem kívánatos helyzetet szüntette meg a 2017. évi oktatásról szóló törvény (42. old. 13.6. pont). Sajátosan indokolja az AB azokat a „többletjogokat”, melyet az Államnyelvtörvény az EU hivatalos nyelveit beszélő kisebbségeknek biztosít a nem EU nyelveket beszélőkkel (például az oroszokkal) szemben. A taláros testület szerint erre, mint Ukrajnának az egységes Európa értékeihez való közeledés eszközére kell tekinteni (39. old. 13.3. pont). Azért is jogosnak tartja az AB az Államnyelvtörvényben foglaltakat, mert szerinte, az államnyelv státusza ellenére az ukrán nyelv Ukrajnában továbbra is létét veszélyeztető helyzetben van (annak következtében, hogy saját országuk egyes vidékein az etnikai ukránok diszkriminált kisebbség helyzetébe kerültek), ezért, a Nyelvi Charta rendelkezéseinek megfelelően, az állam részéről különös védelemben kell részesülniük (40. old. 13.4. pont). Gondolom, nem szükséges különösebb jogi szakismeret ahhoz, hogy kijelentsük, ezzel a határozatával az AB nemcsak átértelmezte, tulajdonképpen átírta Ukrajna érvényes Alkotmányát, gyakorlatilag megszüntetve mindazon garanciákat, melyeket a szabad anyanyelvhasználatra, az anyanyelven való oktatásra, a szabad identitásválasztásra és diszkrimináció tilalmára vonatkoznak. A fentebbiek fényében biztosan kijelenthető, hogy az Őshonos népekről szóló törvény az ebbe a kategóriába sorolt nemzeti közösségek jogainak tárházával egyetemben, az oda nem soroltak jogfosztását is jelenti. Hiszen önálló identitás kialakítására, megőrzésére, és az ehhez szükséges jogi eszközök birtoklására Ukrajnában csak az őshonosnak nyilvánítottak jogosultak.  Az ismertetett AB-dokumentum szerint Ukrajnában az ukránok mellett ezek még a krími tatárok, igaz utóbbiak ilyen jogállásra csak a Krím-félsziget területén jogosultak, mely fölött az ukrán állam nem gyakorolja szuverén felségjogait. Bizonyára ezzel is függ össze a törvény elfogadásának nagy támogatottsága, hiszen nem kell vállalni a felelősséget a benne foglaltak megvalósításáért.

– Az őshonos népekről szóló jogszabály mennyire áll összhangban az őshonos népek jogairól szóló ENSZ-nyilatkozattal, nemzetközi gyakorlattal, Ukrajna korábbi vállalásaival?

– Az őshonos népek jogairól szóló 2007-es ENSZ-nyilatkozat a hatályos nemzetközi jog szerinti meghatározásnak megfelelően értelmezi e fogalmat. Ennek alapján az őshonos nép fogalmát a Nemzetközi Munkajogi Szervezet (ILO) 1989-ben kelt 169. számú, a független országokban élő bennszülött és törzsi népekről szóló Egyezményében foglaltak szerint kell értelmezni. Mely szerint: „Az Egyezmény vonatkozik:

a) a független országokban élő törzsi népekre, akiknek társadalmi, kulturális és gazdasági körülményei megkülönböztetik őket a nemzetközösség más csoportjaitól, és akiknek helyzetét teljesen vagy részben saját szokásaik, illetve tradícióik, vagy külön törvények, rendelkezések szabályozzák,

b) független országokban élő népekre, melyeket azon az alapon kell bennszülött népnek tekinteni, hogy annak a népességnek leszármazottjai, amelyek a hódítás vagy gyarmatosítás, illetve a jelen államhatárok kialakítása idején az országot, vagy azt a földrajzi régiót lakták, amelyhez az ország tartozik, és melyek jogi helyzetüktől függetlenül fenntartják néhány vagy összes társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai intézményüket”. Ismereteim szerint, az ukrán politikum az idézett nemzetközi jogszabály b) pontjára hivatkozik, a krími tatárok „őshonosításakor”. Igaz, ilyen megközelítésben a kárpátaljai magyarok is az őshonosok közé sorolhatóak lennének. Hogy ez sem a magyarok, sem más, szintén őshonos nemzeti kisebbség esetében ne történhessen meg, a törvényhozó bevezette az anyaország, illetve annak hiánya kritériumát, aminek jogosságát a Velencei Bizottság is vitatja. A fentebb ismertetett AB-döntést alapul véve, melyben Ukrajna feljogosítja magát saját modell kialakítására a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása terén, az ukrán törvényhozó ilyen döntésének vitatása inkább csak a jogelmélet szintjén lehetséges, a mindennapi gyakorlatban értelmetlen.

– Ukrajna elnökének kezdeményezésére újabb törvényben rendeznék az országban élő nemzeti közösségek helyzetét. A jelenleg még érvényben lévő 1992-es, a nemzeti kisebbségekről szóló törvény, az európai gyakorlatnak megfelelően, viszonylag széles jogokat biztosít az országban élő nemzetiségek számára. Az ön ismeretei szerint az új jogszabály milyen változásokat hozhat, egyáltalán folynak-e bárminemű egyeztetések, viták az országban élő kisebbségekkel a tervezet szövegéről?

– Ukrajna elnökének e megnyilatkozásában két figyelemre méltó dolgot vélek felfedezni. Az egyik, az egy új kisebbségi törvény megalkotásának szándéka. Nem igazán értem, hogy miért kell ezt az elnöknek kezdeményeznie, hiszen az Államnyelvtörvény egyik rendelkezése erre, 2019. december 31. határidővel kötelezte a Miniszteri Kabinetet. Mivel a kormány ennek nem tett eleget, a Verhovna Rada Emberjogi és Kisebbségi Bizottsága keretében már több hónapja folyik a munka a Nemzeti kisebbségekről szóló törvény új szövegén. Egy ilyen tervezet online megvitatására került sor június elején, melyben részt vettek a magyar szervezetek is. Az általuk elkészített észrevétel- és javaslatcsomaghoz támogatólag csatlakozott minden mérvadó ukrajnai kisebbségi szervezet. E tervezet jelenlegi szövege elérhető a nevezett parlamenti bizottság honlapján. Röviden jellemezve megállapítható, hogy a törvényszöveg-tervezet megfelel a fentebb ismertetett AB-döntés elvárásainak, vagyis annak elfogadása a nemzeti kisebbségek jogfosztásának egyik újabb dokumentuma lehet. A másik, amit figyelemre méltónak találok, az az, hogy az elnök nem nemzeti kisebbségekről, hanem nemzeti közösségekről beszél. Szerintem, ez az első látásra szimpatikus megfogalmazás is újabb veszélyeket rejt a kisebbségi jogalkotás és jogérvényesítés területein, mert meghatározási zavarokat idézhet elő, és eltávolíthat a nemzetközi jog fogalmi rendszerétől.

Hiszen, a korszerű nemzetközi dokumentumok, e jogok kedvezményezettjeiként egyértelműen a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket jelölik meg, és számukra teljesen ismeretlen a nemzeti közösség, illetve annak jogai fogalma. Félő, hogy egy ilyen fogalomzavar a jogfosztás egyik eszköze lehet.

– Több mint egy hete hatályosak Az ukrán, mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról szóló törvénynek – közismertebb nevén a nyelvtörvénynek – a kulturális életre, a turizmusra, a könyvkiadásra vonatkozó passzusai, valamint az állami tisztségviselők esetében kötelezőek az államnyelv ismeretének szintjét megállapító vizsgák. A gyakorlatban milyen változásokat hoz ez a kárpátaljai „magyar” hétköznapokban?

– Aminek be kellett következnie, az bekövetkezett. Amennyiben csak az Államnyelvtörvény előírásai szerint járunk el, akkor kárpátaljai magyaroknak, mint bárki másnak Ukrajnában, a továbbiakban:

• a kiadónak, amelyik kisebbségi nyelveken ad ki könyveket, legalább annyi könyvet kell kiadnia ukrán nyelven, ahányat kisebbségi nyelven kiadott; a könyvesboltokban nem lehet több nem ukránnyelvű könyv, mint az ukrán;

• a kulturális és más tömegrendezvények konferálásának, illetve előadásainak nyelve kizárólag az ukrán lehet;

• az állami és kommunális tulajdonban lévő színházak csak ukrán nyelven adhatnak elő. Más nyelv használata esetén biztosítani kell a szinkront, illetve feliratos tolmácsolást;

• a filmszínházak csak ukrán nyelvű, illetve ukrán szinkronnal ellátott filmeket forgalmazhatnak, a más nyelvű alkotások a műsoridő legfeljebb 10%-át tehetik ki.

– a turisztikai idegenvezetést csak ukránul szabad végezni;

Aki nem így jár el, az, esetleg, hivatkozva az Alkotmány, a Nyelvi Charta, vagy a Keretegyezményben foglaltakra, bíróságon keresheti a saját igazát. Igaz, ismerve a fentebb tárgyalt AB-döntést, nem nagy eséllyel fogja megtalálni a bírói pártfogást.

Közösségünk számos közhivatalt betöltő tagja számára jelenthet leküzdhetetlen akadályt a kötelező államnyelvvizsga, ami tovább csökkentheti e területeken tevékenykedő honfitársaink számát.

Mindezt összegezve megállapíthatjuk, hogy az ukrajnai nemzeti kisebbségek jogfosztásnak több éve tartó, választási ciklusokon átívelő folyamata töretlen. Mindez az állami hatalmi rendszer minden ágának és intézményének, valamint az ország lakossága zömének egyetértése, és a nemzetközi szervezetek, intézmények hallgatólagos jóváhagyásával történik.

Forrás:

KISZó / Szabó Sándor