Gyereknap Tiszacsomán

Június 12-én Immár 21. alkalommal került megrendezésre a gyermeknap Tiszacsomán. Az elhúzódó világjárvány miatt tavaly a legtöbb rendezvény elmaradt, így a szervezők úgy gondolták, 2021-ben elsőként a gyermekeknek szeretnének a kedvében járni. A rendezvényre 120 kiskorú kapott névre szóló meghívót a Csomai Kultúrháztól. A jelenlévőket Kovács Szvitlana, Csoma község elöljáró köszöntötte.

Beszédében megköszönte a kultúrház igazgatójának, Reskó-Papp Angélának és művészeti vezetőjének, Ruszin Ábelnek a munkáját. Horváth László, az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke, a Beregszászi Városi Tanács képviselője kiemelte, jövőnk záloga a gyermek, örömmel tölti el a szívet, amikor látjuk a boldogságukat. A szervezet nagy hangsúlyt fektet a gyermekprogramok megvalósítására. Elmondta, nagy felháborodást keltett a lakosság körében a község középiskolájának elemi iskolává történő lefokozása. Az UMDSZ kiáll a középiskola megtartása mellett. A kérdésben végleges döntés még nem született. A gyermekekért fohászkodott a református egyház képviseletében Dávid Árpád lelkipásztor és Iván Gábor áldozópap a görög-katolikus egyháztól.

A műsort a Csomai Kultúrház Bokréta hagyományőrző csoportja nyitotta, mely Sárközi táncokat adott elő. Felléptek a Halábori Klub műkedvelői Kádár Szilvia vezetésével, akik magyar néptáncokkal kedveskedtek a jelenlévőknek. Nagy sikert aratott a buborék show, melyet Jaroszlav Ruszanyuk hozott a gyermekeknek. A táncház alatt a talpalávalót a BorzsaVári népi zenekar húzta. A szépségversenyen 14-en mérették meg magukat, az aszfaltrajzversenyre 27-en neveztek. A kultúrház táncosai modern táncokat tanítottak a résztvevőknek.

A program fénypontjaként kigyúltak a gyertyák a gyermeknap tortáján.

A Csomai Óvoda munkatársai, Adamcsik Katalin óvodaigazgató vezetésével arcfestéssel és gyöngyfűzéssel kedveskedtek a gyermekeknek. Mindenki kedvére ugrálhatott a Csomai Líceum udvarán felállított légvárban, fogyaszthatott üdítőitalokat. Reskó-Papp Angéla elmondta, bár a rendezvényen vásárlásra nincs lehetőség, most rendhagyó módon minden gyermek kapott fagylaltot, tortát, mindenki fogyaszthat üdítőitalokat, uzsonnára töltött káposztát.

A 21. tiszacsomai gyermeknap fő támogatója az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezete, szép számmal segítették a rendezvényt helyi vállalkozók és magánszemélyek is.

Kosztyú Csilla szervező

„Amint legyőzzük az oroszokat, visszamegyek tanítani!”

Egyik kezében tankönyv, a másikban gépkarabély: a lövészárokból tart előadásokat Fegyir Sándor, az Ungvári Egyetem turisztikai és helytörténeti szakértője. A magyar származású tanár szerint most ugyanazok a „vademberek” veszélyeztetik Ukrajna és a civilizált világ létét, akik 1956-ban leverték a magyar forradalmat. A forradalmat, melyben felmenői is harcoltak az orosz megszállók ellen. Interjúalanyunk ugyanakkor számos kérdésünkre családja és katonatársai védelmében nem válaszolhatott.

Novák Katalin: Magyarország és a magyar emberek csak a békére vágynak

Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk – mondta Novák Katalin a Facebook-oldalán hétfőtől, május 30-tol elérhető videóban, a köztársasági elnök üzenete az ukrán tv-csatorna adománygyűjtő műsorában hangzott el…